Az édesburgonya

edesburgonya-min-min

Annak ellenére, hogy az édesburgonya a szubtrópusi országok egyik legfontosabb népélelmezési cikke, Magyarországon még mindig különleges alapanyagnak számít. Szerencsére nem azért, mert nehéz beszerezni, hiszen manapság már nemcsak a hipermarketek, de a diszkontok zöldséges részlegén is könnyedén rátalálunk erre a narancssárga húsú zöldségre.
Neve részben beszédes, részben megtévesztő: ennek a zöldségnek a húsa a sütőtökhöz hasonlóan valóban édes és krémes, burgonyának azonban inkább csak az alakja miatt hívjuk.
A „sima” burgonyával ellentétben ugyanis az édesburgonya kalóriatartalma alacsony, fehérjetartalma (a zöldségekhez képest) magas, valamint igen figyelemreméltó a béta-karotin és C-vitamin tartalma. Nemcsak azért kerülhetett be a Food CHEF prémium alapanyagai közé, mert ennyire jók a beltartalmi értékei, de azért is, mert igazán fejedelmi étel: sütve, párolva és főzve is mennyei, ráadásul rengeteg fűszerrel harmonizál. Próbáld ki kakukkfűvel vagy rozmaringgal párosítva, és süsd sütőpapíron (kevés kókuszzsírban megforgatva), míg kívül ropogós, belül pedig krémes lesz, így minimalizálhatod a zsírtartalmat, és maximalizálhatod az ízt. Alkalmazd köretként vagy készíts belőle főételt, mindkettőként egyaránt megállja a helyét ez a különleges ízű zöldség.
Természetesen a Food CHEF megújult étlapján is megtalálod ezt a fontos alapanyagot: az édesburgonyát csirkemellel rakott formában, illetve diétás brassói aprópecsenye köreteként is kínáljuk mindazoknak, akik ránk bízzák a főzést, hogy több szabadidejük maradjon az életmódváltás mellett!

NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK
AZ ÉDESBURGONYA
2018. JUNIUS 11.
A SMOOTHIE
2018 MÁRCIUS 27.
HOGYAN SŰRÍTSÜNK
2017. DECEMBER 6.
Kulcsszavak

food chef

diéta

lefogyok

rendelés

ételrendelés

Étel házhozszállítás

kajarendelés

kaja kiszállítás

diétás

fogyás

Kövess minket:

TELEFON: +36 70 770 9466
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: 9H-16H
Ha nem szeretnél lemaradni a FoodChef újdonságairól és akcióiról, iratkozz fel hírlevelünkre!
A feliratkozással elfogadod az adatvédelmi nyilatkozatunkat.