Őszi ízek I.

oszi_izek-min-min

Elérkezett az ősz és vele együtt a nyári ízeket felváltják a földes ízű zöldségek. Azért még ilyenkor lehet kellemes őszi gyümölcsöket is felfedezni, ilyen például a füge. Ebből készítünk most egy salátát:

Fügés csirkemell saláta:

– pár darab érett füge
– jégsaláta /vagy bármilyen saláta mix is jó/
– csirkemellfilé
– gránátalma
– balzsamecet
– mustár
– só
– bors
– paradicsom
– kígyóuborka
– kókuszzsír

A csirkemellet sózzuk, borsozzuk és bedörzsöljük mustárral. Serpenyőben magas lángon oldalanként 2-2 percig sütjük, úgy, mintha steak-et sütnénk /gyakori forgatással/. Így gyakorlatilag egy szuper kérget sütünk a csirkemellre. Olyan serpenyőt válasszunk, amit sütőbe is helyezhetünk, hiszen a 4 perces sütés után 150 fokra előmelegített sütőben még 15 percig sütjük. Kivesszük és hagyjuk kicsit pihenni, kihűlni. Így könnyebb lesz szeletelni és a húslé is újra szétárad a rostok között. Ezzel a módszerrel biztosan nem fog kiszáradni a hús.
A salátát vékony csíkokra vágjuk. Hozzáadjuk az apró kockára vágott paradicsomot, kígyóuborkát. A csirkemellet szintén felcsíkozzuk. A fügéket 4-be vágjuk.

A tányérra tesszük a salátát, ráhelyezzük a csirkemellet és a fügét, valamint a gránátalma magjait. Balzsamecettel óvatosan meglocsoljuk.

NÉPSZERŰ BEJEGYZÉSEK
AZ ÉDESBURGONYA
2018. JUNIUS 11.
A SMOOTHIE
2018 MÁRCIUS 27.
HOGYAN SŰRÍTSÜNK
2017. DECEMBER 6.
Kulcsszavak

food chef

diéta

lefogyok

rendelés

ételrendelés

Étel házhozszállítás

kajarendelés

kaja kiszállítás

diétás

fogyás

Kövess minket:

TELEFON: +36 70 770 9466
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: 9H-16H
Ha nem szeretnél lemaradni a FoodChef újdonságairól és akcióiról, iratkozz fel hírlevelünkre!
A feliratkozással elfogadod az adatvédelmi nyilatkozatunkat.